
Végéhez közeledik az újszentesi református templom felújítása

Annak ellenére, hogy a felújítást eredetileg az év végére tervezték, a helyreállítási munkák végül hosszabb ideig tartanak az újszentesi református templomnál, mivel a renoválás során több, javítást igénylő feladat merült fel. A 2022 tavaszán megkezdett tatarozás jó ütemben halad, főleg, hogy a kivitelező csapat minden részletre ügyel, és kiválö munkát végez.
A község református templomát 1903-ban szentelték fel, az utolsó részleges felújításra pedig 2003-ban került sor. A neogótikus épületet kívül-belül, teljes mértékben felújítják. Több megrongálódott elemet kicseréltek már, mint például a cserepeket, a hibás dekoratív téglákat, sőt az óra ismét működni fog, de nem mechanikus rendszerrel, hanem digitálisan, GPS-antenna által irányítva. Különös hangsúlyt fektetnek a nyirkosság megelőzésére, amely az elmúlt években nagymértékben befolyásolta a falak küllemét. Ebből az alkalomból külső-belső új vakolatra, festésre is sor került, ráadásul az építészeti világításon is dolgoznak. A sima ablakokat az eredetivel megegyező ólomüvegre (vitráliák) cserélték.

Sajnos egyesek, nem tudják értékelni a közösség értékeit. Csupán néhány nappal az új üvegezést követően, a templom hátsó részének az ólomüveg ablakát, rozettáját már be is törték a falu suhancai. Bár térfigyelő kamerákat is felszereltek, a gyülekezet vezetősége úgy döntött, hogy rácsokat is tesznek az ablakokra, ami minden bizonnyal befolyásolja majd a templom külső szépségét.
Pünkösdre minden bizonnyal befejezzük a munkálatokat, a templom pontosan olyan lesz, mint 1903-ban, a felszenteléskor. Megtaláltuk a korabeli iratokat, pontosan tudjuk, hogy milyen anyagokat, milyen színeket használtak. A helyreállítási munkák teljes mértékben tiszteletben tartják az eredeti stílust! – hangsúlyozta Szűcs András Ottó lelkipásztor, aki immár 32 éve szolgál Újszentesen.
A munkálatok befejezéséig, az istentiszteleteket továbbra is a Dózsa György utcai parókián, az Ajtay Gábor Imateremben tartják. Számítások szerint, a templom felújítása több százezer euróba kerül. Továbbra is szeretettel várnak és fogadnak segítő hozzájárulásokat, adományokat.
A felújítás előtt, a megszokott istentiszteletek mellett, a templom közösségi, kúltúrális térként is működött. Rendezvényeket, szimfonikus zenei koncerteket is szerveztek itt. A templom egyik helyiségében egy könyvtár is működik, magyar nyelvű könyvekkel.
A templom, mint kultikus hely, az újszentesi magyarság hitbeli, kúltúrális védőbástyájaként is szolgál, a többszörös kisebbségben élő, magyar emberek számára.